KÉZDISZÉKI IFJÚSÁGI SZERVEZET


Alapítása 2005 július 12-én volt a Kovászna megyei Lemhény községben. Alapító tagjai fiatalok voltak,akik egy hivatalosan bejegyzett szervezetet szerettek volna létrehozni, amely hivatott lesz ifjúsági rendezvények lebonyolítására, támogatására, az oktatásra, vidékfejlesztésre hangsúly fekteni, és nem utolsó sorban a hagyományok őrzése is fontos kitűzések között szerepelt. Első két évben a tevékenysége az ifjúsági szervezetek megfigyelésében és különböző konferenciákon való részvétellel teljesedett ki. 2007-ben újjá szerveződtek sorai és konkrét terveket szültek a gyűlések. Újabb pár taggal gyarapodott ez év folyamán és legelső megszervezett, saját rendezvénye a hagyományok újraélesztését célozta meg: Nagykorúsító bál (2008 április 19), majd gyermeknapot sikerült szebbé tenni a gyerekek számára egy kirándulás megszervezésével, teleházat hozott létre ami az E-Taranszilvániához benyújtott sikeres pályázatával kezdődött. A 2009-es volt a legyümölcsözőbb a szervezet számára, több szervezett rendezvényre került sor, hagyomanyőrző és Lemhény falunapját is a Kisz szervezte. 2010 is a megvalósítások éve volt, többek közt a nyári tábor megszervezése miatt, ami az eddigi „legnagyobb falat”!  

Mivel a bővülő szervezetnek egyre több tennivalója van, ezért különböző szakosztályok jöttek létre: zeneszakosztály, sportszakosztály, gyerekszakosztály, médiaszakosztály, színjátszócsoport.

A szervezet kitűzött céljai:

- a vidéki ífjúsági élet fellendítése egyre több és színvonalasabb rendezvény lebonyolítása

- folyamatos kulturális kínálat kicsiknek és nagyoknak

- hagyományőrzés és felelevenítés

- fejleszteni a faluturizmust

- karitatív jellegű programok szervezése

- környezetvédelem.