May 14th, 2010, szerző tihamerTelepülésünkről
Lemhény bemutatása
Hosszú, keskeny csíkként terül el a Velence patak völgyében. Alsó része a Feketeügy kiszélesedő rónáját foglalja el, míg Velence nevet viselő felső része messze felnyúlik a havasok fölé. Velence külön faluként szerepelt, és még az 1567-es regestrumban is különálló helységként volt feltüntetve. Az 1675-ös verses feljegyzés szerint:
„Serény Lemhény a gonoszra, de túnya a jóra,
csak várj rá míg hátra van az utolsó óra,
nem futhatsz el bűnöd elől a nagy havasokra,
kényszeríthetnek feredni a kénköves tóban.”
A falu a XIV században már tekintélyes egyházközség. Ezt bizonyítja a pápai tízedjegyzék, mely szerint Beke nevű lelkésze 19 régi banálist fizetett. 1567-ben 51 kapuval jegyzik, míg az akkor még önálló Velencét 17-tel. A népesség gyors szaporodása a kapuk számának növekedéséből is látszik: 1602-ben 78, 1614-ben 172 és 1703-ban 207 család alkotja a faluközösséget. A lélekszám a legnagyobb értéket az 1910-es években érte el, amikor megközelítette a 3000-et. 1850-ben 2561-en, 1869-ben 2876-an, 1880-ban 2313-an, 1910-ben 2938-an, 1930-ban 2603-an, 1956-ban 2604-en és 1966-ban 2585-en éltek a faluban. 1850-ben 552 lakás biztosított hajlékot a 2587 személynek, melyből 1300-an férfiak és 1287-en nők voltak.
A falu társadalmának a megosztottságát vizsgálva megállapítható, hogy viszonylagos egyensúlyi helyzet alakul ki az idők folyamán a szabad és jobbágylakosság között, enyhe jobbágyparaszti fölénnyel.
1614-ben a 172 családból 7 nemes, 89 szabadember(22 lófő, 41 gyalogos, 26 szabados), 65 jobbágy és 11 zsellér. 1703-ban következőképpen tagolódott a 207 családot tömörítő falutársadalom: 17 nemes, 76 lófő és gyalogos, 72 jobbágy és 42 zsellér.
1869-ben a 2876 személyből 2653-an tartották katolikusoknak magukat.
A legrégebben idehonosodott családok nevei 1602-ből: Donáth, Csomortáni, Kovács, Bálint, Sigmond, Jakab, Ferenczi, Lőrincz, Lukács, Pető, Réti, Csók, Tot, Jósa, Galcsó, Barla, Csákány, Hízó, Luka, Szebeni, Szentes, Kakucsi. 1713-ból nemesek: Geréb, Keserü, Sigmond, Nagy, Gál, Mihálcsa, Kanisztos, Kerepecsi, lófők: Márton, Jakab, Baricz, Bálint, Kovács, Kis, Hízó, gyalogosok: Bartalus, Lőrincz, András, Potyő, Basa, Kovács, Gábor, Réti, Butak, Bodó, Csók, Jakabos, Keresztes, Lemhényi.
1703-ban a falu vezetését Réti Tamás bíró és 7 esküdt látta el: László Mihály, Hízó Mihály, András János, Petki Ferenc, Bálint János és Kovács László.
Legrégebbi feljegyzések a falutörténetéből: 1567-ben Csomortáni Lászlónak 10 ház jobbágya volt, 1580-ban Gelencei Nagy Antal lemhényi plébánost és archidiakónust említik a források; 1694-ben Lemhényt a berecki átjáróban említik. A faluban megfordult személyiségek közül a legrangosabbnak mindenképpen Kemény János erdélyi fejedelem számít, aki 1653-ban, a rosszul sikerült moldvai hadjárat után visszavonulóban Lemhényben pihent meg. A hagyomány szerint egy vendégszerető özvegyasszony szállást, ételt, sört adott neki, és még a lábát is megmosta.
Lemhény katonaköteles férfiai a Bereckben állomásozó XI. Gyalogszázad kötelékébe tartoztak a következő helységekkel együtt: Bereck, Nyújtód, Szászfalva, Sárfalva, Ozsdola és Martonos. Az 1802-es katonai összeírás a már korábban megállapított tényt igazolja, miszerint a katona- és jobbágynépesség majdnem egyforma nagyságában élt a faluban. Eszerint 115 katonacsalád mellett 122 civil igazgatás alá tartozó családot tartottak nyilván.
A katonai szervezethez való tartozás személyi szabadságot és bizonyos anyagi hátteret követelt, a felszerelést ugyanis saját költségén teremtette elő. 1788-ban történt, hogy Hatojkai Potsa József és Pótsa Sámuel Lemhényi birtokáról Nagy István és Nagy János cselédek eltávoztak, és Kezdivásárhelyen Stár kapitánynál jelentkeztek katonának, aki felfegyverezte őket, majd kimentek a bodzai szoroshoz katonai szolgátra. Lakóhelyüket pusztán hagyván, hajlékuk és kertjük pusztulásra lett ítélve – panaszolják a kárvallott birtokosok.
Hasonló nézeteltérésre került sor 1813-ban is, amikor Handl Antal Lemhényben lakó kőművest, akit az ezred mesteremberként alkalmazott, a falubíró különböző feladatok elvégzésével molesztálta. A II. Székely gyalogezredtől 1813. július 22-én a háromszéki tisztséghez szóló leiratban az illető jogi helyzetét próbálják tisztázni: „Lemhényi Antal, aki is a felsőbbség engedelméből ezen regimentből kőműves legénynek tétetett azt panaszolja, hogy őt a lemhényi parasztbíró mindenféle szerviciumokra szüntelenül erőlteti, melyre nézve barátságosan kéretik a tisztség, minthogy Handl a regiment státusában beiktatott vagyon, ne terheltessék a parasztbírónak megparancsolni, hogy ennek utánna a falu szolgálatjára ne erőltessék.” A civil hatóság válaszában arról értesíti a katonai vezetést, hogy Handl mindenkor királyi adót fizető személy volt, mely tény az adóívekből minden kétséget kizáróan bizonyítható. 1810-ben Kézdivásárhelyen lakott, és kocsmárossággal foglalkozott, 4 rénes forint taxát fizetvén. Innen Lemhénybe költözött, ahol hasonló adónagysággal tartozott. Konklúzióként a polgári igazgatás véleménye szerint az adófizetéstől nem lehet felmenteni, ennek ellenére mesterségével szolgálhatja a katonaságot. Az ügy elintézés végett a Főhadivezérség elé került, mely fórum utasítást adott az ezred kőművesének az adólajstromból való kivételére.
1798-ban 6 falu: Lemhény, Nyújtód, Szászfalu, Sárfalva, Almás és Csomortán a Zsíros és Kishavasok közös erdő- és legelővagyonának szükségességét kérdőjelezik meg. A panaszt emelő falvak kérésére vegyes bizottság – széki és katonai képviseletben – szállott ki a helyszínre megállapítani, hogy mióta, miképpen és milyen formában állott fenn a 6 falu vagyonközössége.
A katonai életforma velejárója a fegyelem elsajátítása és betartása volt.
Az ellene vétkezőket könyörtelenül bűntették. 1787-ben körrendelet formájában hozzák a XI. gyalogszázad katonáinak a tudomására: „hogy Lemhényi Tuzson Ferenc, Berecki Magdó János és Fejér János akik a szabadságon túl elmaradtak jövő vasárnap hat órakor a kompánia árestomba legyenek, hogy a regiment parancsolatja szerint a templom parádénál 25 bottal megbüntessék. Publikáltatik az egész kompániának, hogy azután aki csak 1 nappal a szabadságon túl elmarad regiment parancsolat szerint 25 bottal megbüntetik hasonlóképpen aki a maga pusszusát mindjárt be nem adja.” Nemcsak a programról való igazolatlan hiányzást torolták meg, de a közösségi élet területén előforduló rendellenességek is büntetést vontak maguk után. 1825-ben azért szenvedett 25 botütést Sipos József, Sipos Antal, Bardócz Mihály, Potyó Mihály és Réti Antal, mert a Sipos Józseffel tartott táncmulatság alkalmával verekedésre, erőszakoskodásra került sor.
Lemhény földrajzi fekvése
Lemhény (románul Lemnia, németül Lennen): falu a mai Romániában Kovászna megyében.
Fekvése
Kézdivásárhelytől 10 km-re északkeletre fekszik. A Feketeügy kiszélesedő teraszán fekvõ Alsólemhény vagy Alszeg és a Venice-patak völgyében hosszan elnyúló Felsőlemhény Venece falvak összeolvadásából keletkezett.
Lemhény község a Feketeügy és a Lemhénypataka völgyeiben található. A község északkelet-délnyugati irányban mintegy 9 kilométer hosszuságban terül el. Tengerszinti magassága 71-185 méter között van. Kelet-nyugat irányban országút és vasútvonal szeli keresztül. A község 1332-ben már szerepel. Neveinek változatai: Lehman és Lehmon. 1567-ben alszeg 51, Velence 17 kapuval szerepelt. Velence a késsőbbi időben teljesen összeépült Lemhényel. 1630-ban birtok-hagyománnyal kapcsolatban említik okleveleink a község nevét. A község lakóinak száma 1910-ben 2938 s ez a szám azóta állandó csökkenést mutat.
Lemhénytől északra húzódik a Kárpátok fő gerincvonala. Ezen erdőipari út vezet az északi irányba folyó Veresvízi-patak forrásvidékére. Ez az Úz egyik mellék patakja. Itt terül el a védettnek nyilvánított Veresvízi-láp, botanikai rezerváció, 1040 méter tengerszint feletti magasságban. Az évtizedekkel ezelőtti tőzegkitermelés részlegesen elpusztította. A láperdöben olyan növényritkaságok élnek minta kereklevelű harmatfű, a reliktumként ismert szibériai hamuvirág és a boreális Sphagnum wulfianum nevű ritka tőzegmoha faj.
A lemhényi patak keskeny lapályát Almásrétnek nevezi a nép. Itt még látni lehet a helyi, régi zsúpfedeles és zsindelytetõs falusi lakóházakat. A Farkas patakában egykoron büdös vízfürdõ mûködött. Ehhez hasonló édes-kénes ásványvíz tör fel még a Lógörény patakában, Kiságtövén és a Sárfalvi-egerben. Almásréten, mint a magyar nyelvterület más vidékein is, van egy olyan kõszikla darab, melyen „Jézus lábnyomát” vélik felismerni a környékbeliek. Ott látható az erdõipari út mellett, néhai Horváth Lajos bennvalója elõtt, amolyan út menti „ülõkõ” gyanánt.
A Feketeügy völgyén vezetett fel hajdanában a Sózók ösvénye. A Moldva sólelõhelyei felé irányuló ösvény a Városházánál indult és a Havasalja nevû helyen emelkedett a Kárpátok fõ gerincére és beereszkedett Slõnic Moldova-ra, a régiek Szaláncfürdõjére. Az egykoron tiltott sócsempészéssel kapcsolatos a Balogh Józsi balladája és története is, melynek egy lemhényi változatát is lejegyezték 1959-ben. Ott, ahol az ösvény a gerincre hág, a Gyepár-hegy lábánál van a Hajdúk várának nevezett háromszögû földtöltés. Nem képezte ásatások tárgyát. A hagyomány szerint ez is sócsempészettel kapcsolatos „õrház, vámház, ellenõrzõ hely” lehetett.
Lemhénybõl és Almásrétrõl jelzett turistaösvény vezet el a Nemere- és a Székely-Kászoni-hegység meglepetést tartogató vidékeire: Almásrét–Nagy Sándor-tetõ (1646 m) piros pont (7 óra); Oláhpataki erdészház–Sapka–Nagy Sándor-csúcs piros kereszt (3 óra). A Nagy Sándor-csúcsról kék sáv jelzésen juthatunk el a Kis- és Nagy-Nemerére (1653 m), majd az Uz völgyébe (5 óra). Ugyancsak ez a jelzés köti össze a Nagy Sándor-csúcsot Slõnic Moldova fürdõ és gyógyhellyel (1,5 óra). A Nagy Sándor- és a Nemere-gerincen, ott ahol az alhavasi övezet a fenyõk felsõ határával érintkezik, háborítatlanul él a siketfajd. Koratavaszi dürgése különös élményt nyújt nemcsak a vadászok hanem a turisták számára is.
A Kis- és Nagy-Nemere oldalában jellegzetes, homokkõbõl kialakult kõgomba sziklaformációk láthatók, s a mélybe tartó törésvonalak mentén kisebb méretû kõfülkék, résbarlangok alakultak ki. Az egész területet földtani rezervációnak nyilvánították. A Nemerék és a Nagy Sándor tetejérõl tiszta idõben páratlan kilátás kínálkozik a Kárpátok gerincére, valamint a Felsõháromszéki-medencére. Lelátni Slõnic Moldova fürdõre. Lenn a Veresvíz völgyében működött a XVIII. században a lóbérci üveghuta.
Nagy kiterjedésű határa volt a falunak, legnagyobb része erdős területből tevődött össze. 1896-ban a 23 179 katasztrális hold faluhatár a következőképpen oszlott meg: 17 682 hold erdőség, 2927 szántó, 1 793 legelő, 83 kaszáló, 302 zöldségrész és 390 hold terméketlen terület. 1703-ban például a falu állatállománya a következőképpen állott: 162 ló, 273 ökör, 350 tehén, 1004 juh, 426 sertés és 144 méhcsalád.
Még nem is olyan régen az ún. Lemhény – Farkaspataki gyógyfürdő működött a falu határában. A század elején közös összefogással egy kétszakaszos, cementbe foglalt fürdőmedencét építettek, mellette öltözőkabinokkal, melynek vizét gyógyforrás táplálta. Reumás bántalmak, idegbetegségek, köszvény, szem- és fülbetegségek gyógyítására jó eredménnyel használták. Az addigi tapasztalatok azt mutatták, hogy gyógyhatás szempontjából a Lemhény – Farkaspataki gyógyfürdő Magyarország bármelyik hasonló fürdőjével felvette a versenyt.
